26.rész (Összezuhantam)

Csak a lélegzet vételünket lehet hallani a szobában és az óra ketyegését. Ujjaimat Harry fürtjei közé fonom, mintha örökké így akarnék maradni....mintha magamhoz láncolnám. Nem tiltakozik. Hanyatt dönt az ágyon és szorosan ölel. Könnyei az arcomra folynak. A kezem Harry övét kutatja,amikor valaki kopogtat. "Basszus" gondolom. Látom rajta,hogy ő sem örül a hívatlan vendégnek. Sóhajtozva feltápászkodik és leül az ágyam melletti székre. Meg köszörülöm a torkom és kiegyenesedem.
-Igen?-kiáltok.
Nyílik az ajtó. "Hát persze.."sóhajtok.
-Sziiia Olíviiaa!-kiabál kissé lelkes barátnőm.
-Szia.-kierőltetek egy mosolyt.
-Oh...Szia Harry. Megzavartam valamit?-fintorog.
-Nem dehogy. Amúgy is indulni akartam.-már áll is fel.
"Remek"gondolom.
-Azért később benézel?-nézek utána.
-Át gondolom az előbb történteket. Amire jutok...attól függ,hogy bejövök e.-lehajtja a fejét és kisurran a szobából.
Vagyis az lesz a válasz,hogy megpróbáljuk e újra...ha bejön hozzám..akkor igen. Ha nem....akkor...nem.
Ettől a gondolattól gombóc gyűlik a torkomba és már most az ajtóra szegezem a tekintetemet hátha visszalép. Persze ez esélytelen.
Olívia elkezdi mondani miért van itt,de egyszerűen nem bírtam rá figyelni. Azt akartam,hogy Harry jöjjön vissza. Az előbb...az előbb volt egy pillanatunk. Újra azt a pillanatot akartam.
-Na szóval?-nézett rám nagy szemekkel Anna.
-Ne haragudj megismételnéd?-tértem vissza a való világba.
-Azt mondtam,hogy ha kiengednek elmegyünk vásárolni.-lelkendezett.
-Nem hiszem,hogy sok kedvem lenne hozzá.
Nagyon szeretem Annát, de most azt kívántam bárcsak magamra hagyna.
-Kinéztem magamnak egy nagyon cuki ruhát. De láttam egy másikat is ami szuper jó. Segíthetnél majd választani.-Olyan gyorsan beszélt hogy nem is bírtam követni.-Utána be kell néznünk a cipős boltba is.  Mivel kell cipő a ruhához. Na?
Azt se tudtam miről beszél.
-Oké rendben.
-Szupeeer. Na de most megyek. Niall-el találkozom.-tapsikolt.

"Niall". Hirtelen kétségbeesés fogott el újra. A hasam görcsbe rándult. Nem akarom hallani többé ezt a nevet.
-Menj csak.-legyintettem.
Úgy láttam kissé meglepődött ezen. Fogta magát és szó nélkül elment. Ez nem vall rá.
Összezuhantam. Csak bámultam magam elé. Nem sírtam. De belül ordítottam. Annyira fáj ez az egész.
Nem értem,hogy tehettem ezt Harry-vel? Szörnyű ember vagyok. Még a barátnőmet is eltaszítom magam mellől. Harry-nek összetöröm a szívét,ezzel együtt Niall-nek is valószínüleg. És még kitudja hány embert bántottam meg,vagy tettem tönkre. Ki volt az az ember aki ezeket tette? Nem én. Olívia nem tenne ilyet. Nem...én nem.
Gyorsabban kezdtem venni a levegőt és a pulzus mérő is gyorsabban csipogott. Könnyek szöktek a szemembe.
Ki vagyok én? Szörnyeteg. Én szeretem Harry-t. Nem akarom elveszíteni.
Nem..nem. Nem.
-Nem..-suttogtam.
A pulzus mérő már csaknem visított.
-NEM!-kiálltottam.
Egyszerre minden sötétbe borult előttem.

25.rész (szeretlek)

-Niall.
Levegőt sem veszek.
Nem gondolkodom egy percet sem. Kitépem az infúziót a karomból és még papucsot sem húzok. Meztelen talpakkal rohanok ki az ajtómon. Meglát egy orvos és utánam kiált. Nem állok meg. Futok a kijárat fele. Csattog a talpam a hideg kövön. Már nem csak az orvos hanem a nővérek is rohannak utánam kiabálva. Végre meglátom az "Exit" feliratot és kirohanok. Ahogy kilépek egy pillanatra megtorpanok mert az erős fény egy kissé elvakított és megszédültem. Egyszer csak az egyik orvos megragadja a karomat és elkezd vissza ráncigálni. Én kézzel-lábbal tiltakozom,de semmi értelme. Ez a férfi sokkal erősebb,mint én.
Még mindig vergődöm. A könnyem patakzik az arcomon.
-Kérem..kérem.-sírok keservesen.-Beszélnem kell vele.
A férfi nem enged a szorításon és pár perc múlva ismét a fehér "börtönben" találom magam.
Az orvos utána kiviharzik a szobából és rám zárja az ajtót. Annyit látok az üvegen keresztül,hogy telefonál. Nem is érdekel. A földre esem és a fejemet a térdem közé szorítom. Csak sírok és sírok...
Vagy fél órán keresztül ebben a helyzetben vagyok és már végleg kisírom az összes könnyemet. Felemelem a fejem és az utolsó cseppet is letörlöm az arcomról.
-Már értem.-suttogom magamnak.

Kb. 2 órával később még mindig ugyan abban a helyzetben a földön ülök, a falnak fordulva. Hallom,hogy elfordítja valaki a zárat az ajtómon és belép a szobába. Meg sem mozdulok, mintha semmi sem történne. Az az illető lassú léptekkel elindul felém és leguggol mellettem. Megfogja a vállam és magához szorít. Göndör fürtök simulnak az arcomhoz. És érzem a leheletét a homlokomon.  Lassan,mintha nehezemre esne, felnézek. Harry.
Nem lepődök meg. De ahogy a szemébe nézek megijedek. Milyen fájdalmat okoztam neki. Milyen szörnyű embernek tarthat. Pedig és szeretem. Mindennél jobban. Sosem fog megbocsájtani nekem.
Kifakadok.
Sajnálom.....-suttogom és megint elkezdek sírni.
Harry rázza a fejét és letöröl egy könny cseppet a szemem alól.
Nem mond semmit. Én sem.
Még közelebb bújok hozzá és ő még szorosabban szorít magához.
Jó sokáig ilyen helyzetben vagyunk. Végül Harry felállít és visszatesz az ágyamba. Indulna is el. "Ne..ne menjen." gondolom.
-Harry.-szólok utána és ő lezseren vissza fordul.-Miért jöttél be?-hibátlanul elmondtam egy mondatot. Csoda.
-Felhívott az orvos,hogy megakartál szökni. Az én telefonszámom van megadva,hogy hívjanak ha valami baj van.
Kicsit elszomorodok,hogy csak ezért jött be. És még csak meg sem kérdezi,hogy miért akartam megszökni.
-És nem akarod tudni,hogy miért csináltam?-teszem fel a kérdést.
Nem mond semmit. Vissza jön mellém és leül az ágyamra. Közelebb hajol és megsimogatja az arcomat,arra utalva,hogy "tudom miért csináltad, de ez semmin nem változtat".
-Sajnálom...én..én nem tudom,hogy tehettem. Én szeretlek...-lehajtom a fejem.
-Olívia. Tudod,lehet,hogy most úgy érzed,hogy az hiba volt. És,hogy te engem szeretsz. Persze! Én is szeretlek.. De attól,hogy elveszítetted az emlékeidet,és most vissza tértek, az érzelmeid nem változnak. Én nem értelek. Olyan jól megvoltunk. És tudod ez nekem,nagyon fáj.-könnyek gyűlnek a szemébe.-soha életemben nem szerettem senkit sem annyira mint téged. És még mindig úgy gondolom,hogy életem legjobb döntése volt,hogy arra a cetlire ráírtam a telefon számom. Addig a napig...amíg..igen. Addig én voltam a világ legboldogabb embere. De ha te vele vagy boldog. Legyél vele. Nekem az a legfontosabb,hogy boldog legyél. Nem fogom azt mondani,hogy nekem ez jó és nem fáj. Mert de. Nagyon is. De ha te így döntesz...én nem fogom végig nézni,ahogy más boldog melletted. Én..én azt nem bírnám.
Már tényleg sír..és én is.
-Harry..-sírok de nem mondok mást. Még magam sem tudom,mit akarok...De! Tudom! Döntöttem. Szeretem. Mindennél jobban szeretem. És ez nem csak egy fellángolás. Gondolkodás nélkül két kezembe fogom az arcát és megcsókolom. Hosszan és könnyek között. Harry elhúzza  a fejét. Én megsimítom az arcát és visszafordul felém. Megcsókol. Olyan hevesen, és olyan szenvedéllyel. Szeret..szeret. Gondolom magamban. Boldogság önti el a testemet. Én is szeretlek. Nagyon. És egymás könnyei között ajkaink összetapadnak.

24.rész (tudatlanság)

Egész éjjel erőltettem az agyam,koncentráltam és próbáltam vissza emlékezni. De semmi. Már kissé a fejem is belefájdult. Nagy sóhajtással feladtam. Bele süppedtem a párnáim közé. Szemeim a falon kattogó órára vándoroltak. Hajnali fél kettő. Szörnyen fáradt vagyok,de mégsem vagyok képes elaludni.
Borzasztó ez a tudatlanság. Olyan üresnek érzem magam. Legszívesebben idehívnám Harry-t, hogy mindent, de MINDENT meséljen el szó szerint. Minden apró kis részletet is. De valami olyan más benne. Amikor zöld szemeivel az enyéimbe néz....mintha valamit elakarna mondani.
Nem bírom ki. Telefonomért nyúlok,de igazából azt se tudom hova nyúljak. Mióta felébredtem nem láttam a mobilom. Remek. Akkor továbbra is megmarad a tudatlanság zavaros világa számomra.
Újra és újra Harry-t látom magam előtt, de elhessegetem ezeket a gondolatokat. Aludnom kell.
Szorosan lecsukom szemeimet remélve, hogy így sikerül alvásra bírnom magam. Pár percig még várok és végül elnyom az álom.

Kellemes illat kevereg a szobában. Nagyon ismerős. Igen. Harry illata. Kinyitom szemeimet. Kicsit meg dörgölöm. Körbe pillantok és ott ül Harry az ablak alatti kanapén. Könyökével támaszkodik saját térdén. Sötét barna farmert és egy vajszínű pólót húzott magára. Szemei engem vizsgálnak. Nem szól.
-Szia..-nyögöm ki halkan. Kicsit feljebb ülök az ágyamon.
Vár egy percet.
-Szia.-mondja még nálam is halkabban.
Nem tudom mit mondhatnék neki. Csak nézek rá kérdően, és várok.
Semmi.
Kénytelen vagyok megtörni a csendet.
-Valami baj van?
Harry sóhajt.
Zavaromban csak mosolygok rá.
-Olívia...-kezd bele végre.
-Igen?-kapom fel a fejem.
Sóhajt.
-Gyere ide.-nyújtom a kezem.
Habozik,de oda jön hozzám. Leül az ágy szélére. Kicsit tartja a távolságot. Ezért előre csúszom hozzá és az arcom az övétől pár centire van.
-Valamit akartál mondani.-mondom halkan.
-Igen..öm. Olívia..-ismét elharapja a szót.
Kérdően a szemébe nézek.
Kissé keserűen elmosolyodik.
-Csak annyi,hogy szeretlek.
Gondolkodás nélkül megcsókolom. Érzem,hogy Harry szája remeg. Vissza ülök. Ő összeszorítja a száját és lehajtja a fejét.
Kisöprök egy göndör tincset homlokából.
-Látom,hogy valami baj van. Mond el.-kérlelem.
Épp nyitja a száját,hogy belekezdjen, mikor kicsapódik az ajtó.
-Halihó csajszi!-kiált fel kissé szeleburdi barátnőm.
-Hey, Anna!-mosolygok meglepődve.
Harry sóhajtva (ismét) leül a kanapéra.
-Megzavartam valamit?-kérdezi Anna.
-Nem dehogy. Gyere csak. Amúgy is mennem kell a stúdióba.-mondja Hazz és már menne is ki de elkapom a kezét.
-Szeretlek.-súgom. Ezzel arra akartam utalni,hogy kérek egy csókot. Meg is értette.
Lesütötte szemeit és gyorsan egy puszit nyomott a számra.
-Sziasztok.-köszönt el és gyorsan kiment.
Nagy szemekkel Annára nézek.
-Őőm..nem tudom mi folyik itt. De van egy jó hírem.-tapsikol.-Ma délután kiengednek.
-Végre.-mosolygok.
-Első dolgunk az lesz,hogy tartunk egy csajos délutánt. Körbe járjuk Londont és vásárolunk. Mi lehet ennél jobb?-ugrándozik örömében.
"Mondjuk visszakapni az emlékeimet."-gondolom.
-Jó ötlet. Már alig várom.-mosolygok. Legalább valami eltereli a gondolataimat. Legalábbis a maradékot.
-Ahogy jöttem ide a kórházba kinéztem magamnak az egyik kirakatban egy cuki ruhát. Muszáj lesz megvennem.-mesél Anna közben végig mutogat.
-Jól van, jól van.-nevetek.
Leül az ágyamra és megfogja a kezem. Én megszorítom az övét.
-Örülök,hogy itt vagy.-mondom.
-Ki nem hagynám ezt az élményt. Minden tini lány álma,hogy a One Direction-ös fiúkkal lógjon. De így már nem akkora nagy szám.-elfintorodik.
Egyszerre felnevetünk.
-Hiányoztál.
-Te is nekem.-megrázza a kezem.-Most megyek. Majd délután jövök és haza viszlek. Vagyis, a taxis.
Ismét felnevetünk.
Anna épp állna fel.
-Nem tudod mi lehet a baja Harry-nek?-húzom vissza.
-Sajnos nem. De ha megtudok valamit szólok.-rám vet egy bíztató mosolyt és megölel.
-Majd jövök. Szia csajszi.-utánam dob egy puszit.
-Szia.-küldök neki én is egyet.
Becsukja maga mögött az ajtót.
Nem maradt velem más, csak a csönd és a négy fal. Kissé unalmas társaság.
Pár percig csak ülök egy helyben,majd a hajamat fonom, körmöt reszelek. Később meg egy müzli szeletet ropogtatok el. Mikor minden elfoglaltságot kivégeztem a listámról, nem maradt más csak ismét a csönd. Túl nagy csönd. És az nem jó, mert akkor újból azon agyalok,hogy mi történhetett. És ekkor bevillan egy emlékkép. Majdnem lefordulok az ágyról, de megkapaszkodom.
Magam elé meredek, nyitott szájjal. És csak egyetlen nevet nyögök ki.
-Niall.

folytatás...

Folytatom a sorozatot. Remélem nem haragudtok meg,hogy egy hosszabb időt kihagytam. Kérlek ha tetszik a blogom és a történetem olvassátok és osszátok meg másokkal is. Értetek csinálom. Nektek írom. puszi: Lala

23.rész (MI történt?)

/Sajnálom ez nagyon rövid lett és későn is hoztam. Csak problémák adódtak...a következőt megpróbálom hosszabbra... tényleg sajnálom.... puszi lala/


Lassan ki nyitottam a szemem. Egy fehér szobában ébredtem,mikor már kitisztult a látásom rájöttem,hogy ez egy kórterem. Infúzióra voltam kötve és teljesen egyedül voltam,de mikor jobban kőrbe néztem láttam,hogy Zayn és Harry a kanapén alszanak,mellettük Anna aludt összekuporodva. A másik oldalamon Niall, Liam és Louis. Nem emlékeztem semmire."Mi történt?" Tettem fel magamnak többször is a kérdést.

Pár percig még némán küzdöttem a gondolataimmal,hogy hátha eszembe jut valami,de semmi. Amikor már feladtam a vissza emlékezést, Zayn kinyitotta a szemét,rám meredt és elmosolyodott.

-Skacok!-kiáltott boldogan.-Felébredt!

-Mi,micsoda?...-kérdezte félálomban Louis.

-Hála a jó égnek!-szaladt hozzám Anna,és megölelt.

-Jól vagy?-kérdezte Liam. 

Én csak bólogattam. 

Niall is oda jött és megsimította a vállam.

Végül Harry szemei villantak meg előttem,amik fájlalóan,de egyben örömmel telve néztek rám.

Mikor feleszméltem a gyönyörből,rá tértem a témára.

-Mi történt?-kérdeztem a fejemre téve a kezem,mert furcsán sajgott.

Értetlenül néztek rám.

-Te nem is emlékszel?-ráncolta homlokát Liam.

Megráztam a fejem.

-Mi az utolsó emléked?-kérdezte Zayn.

-Hát hogy elindulunk a stúdióba felvenni a dalt.-vágtam rá.

Mindenkinek elakadt a lélegzete és Harry elfordult.

Elkaptam a kezét és visszahúztam.

-Harry? Mi a gond?

-Ömm..azóta már nagyon sok dolog történt...-mondta és elkapta a kezét.

-Mi? Micsoda? Hh?...-összezavarodtam. 

-Olívia.-fogta meg a kezem Liam.-Te elájultál és egész este eszméletlen voltál. Amire te emlékszel,az már 3 napja volt.

Nem tudtam mit mondjak.

-Akkor....emlékezet kiesésem van?-nyögtem ki.
Liam sóhajtott egyet és elengedte a kezemet.
Zayn fordult oda hozzám.
-Nem sokára jön az orvos és megmondja mi a probléma. Reméljük nincs semmi baj és hamar talpra állsz.-vetett rám egy biztató mosolyt.
-Azt én is remélem.-motyogtam.
Annára néztem.
-Várjunk csak...-meredtem rá.-Anna? Te hogy kerülsz ide?
-Tegnap érkeztem meg. Még három napja szóltam hogy majd jövök.-mosolygott rám fájdalmasan.
Mivel eddig ültem az ágyon,hátra dőltem. Olyan érzésem volt mintha egy óriási kővel fejbe dobtak volna és ez a kő ahogy tovább suhant úgy vitte magával az emlékeimet is. Legszívesebben kérdezősködtem volna,hogy mi történt azokon a napokon amikre nem emlékszem,de teljesen el voltam gyengülve. Csak a szerelmemmel akartam lenni egy kicsit.
-Srácok! Egy kicsit magunkra hagynátok Harry-vel?-kérdeztem és erre mindenki felszisszent vagy megmordult.
-Ahogy akarod..-sóhajtott Zayn.
Kimentek és az ajtó bezárult.
Harry háttal volt nekem és az öklét harapdálta.
-Mi a baj Haz?-néztem rá rémülten.
Vett egy mély levegőt és lassan megfordult.
-Semmi..semmi. Most az a fontos,hogy meggyógyulj.-vetetett rám egy féloldalas mosolyt.
Az a mosoly. Tele volt csalódással. Nem volt őszinte,de nem akartam firtatni,inkább elmerültem Harry csoda szép zöld szemeiben. Megnyugtató volt a tény,hogy az egyetlen fontos dolog az életemben a kezemet fogja. Érzem a teste melegét és a pulzusát. Nem akartam vele összeveszni azon,hogy erőltetem mi baja. Boldog vagyok,hogy itt van velem.
Nagy nehezen felültem az ágyon,beletúrtam Harry sötét barna fürtjei közé amire ő lesütötte a szemét. Közelebb vánszorogtam és finoman megcsókoltam.
-Szeretlek.-leheltem a szájába.
Azt vártam,hogy Harry válaszol rá,hogy "én is", de helyette csak megráncolta a homlokát és megölelt.
Ezt már végképen nem értettem. Mi történhetett amiért Harry nem úgy viselkedik mint az előtt? Annyira rossz az a tudat,hogy nem emlékszem az elmúlt pár napra...olyan üresnek,elveszettnek érzem magam. És az a legrémisztőbb,hogy még parányi kis emlék képek sem ugranak be...mintha,teljesen kitörlődött volna minden.
Bármit is tettem...az Harry-t nagyon megbánthatta. És ha megtudom mi az...megpróbálom jóvá tenni. De..mi történt?

22.rész (sajnálom)

Kattints ide! /itt egy szép szám/

Sok ember fél a sötéttől,vagy az elhagyatott helyektől. Valaki fél a kígyóktól,pókoktól. De én ennél jobban még soha életemben nem féltem.  Rettegek attól,hogy elveszítem azokat akiket szeretek. És most két zöld szempár,ami tele van csalódással vizsgálja az arcomat, azt kutatva,hogy ez biztos csak egy átverés. És amikor rájön,hogy ez a valóság könny gyűlik a szemébe...

-Ez miatt volt ez az egész, igaz?-kérdezte,de nem igazán hangzott kérdésnek.
Könnyek szöktek a szemembe.
-Harry én...-szipogtam,de félbe szakított.
-Legalább most ne kezdj el hazudozni!-utasított,könnyekkel küszködve.-Olívia...tudod én soha életembe nem szerettem senkit se úgy mint téged....és még mindig szeretlek,de így ez nem...nem.
-Harry én szeretlek...mindennél jobban,csak...-ismét félbeszakított.
-Csak Niall-t is szereted.-mondta.
Erre nem mondtam semmit,csak lehajtottam a fejem.
Végül vettem a bátorságot és a szemébe néztem.
-Sajnálom, Harry...-nyögtem ki.
Ő nem mondott semmit. Kínos csend vett minket körül.
-Harry..csak adj egy kis időt,hogy rá jöjjek kit is szeretek igazán.-törtem meg a csendet.
Harry rám vetett egy elfogadó nézést és elindult,de aztán megtorpant és vissza fordult.
-Nem érdekel meddig kell rád várnom én várni fogok. Ha kell életem végéig,mert halálom napjáig szeretni foglak. És nekem csak az a legfontosabb,hogy boldog legyél,és ha vele vagy boldog akkor legyél vele.-mondta még mindig könnyek között.-..Szeretlek...-suttogta,és elment.
A lábaim elgyengültek és térdre rogytam,és a földre hajolva sírtam.
-Én is szeretlek...-mondtam,de ekkor már Harry elment.
Zayn leguggolt mellém,megsimogatta a fejem és magához ölelt.
-Shhh...-súgta a fülembe.-Minden jóra fordul. Csak előbb rá kell jönnöd,hogy TE mit akarsz. Ne mások elvárásai szerint élj. Tedd azt amit szeretnél és amit a szíved diktál.
-Köszönöm Zayn. Te tényleg jó barát vagy. Mindig azt mondod amit kell.-mosolyogtam rá könnyes szemekkel.
-Na gyere.-húzott fel a földről.-Már kezd sötétedni,menjünk haza.

Pár perc múlva már az ajtó előtt álltunk. Hangos nevetés hallatszott ki bentről. De nem fiú hang,hanem lány.
Zayn kinyitotta az ajtót és amint belépett egy vörös hajú lány ugrott a nyakába.
-Uram isten!!! Zaaayn!!-kiabálta,de nem angolul,hanem magyarul.
-Ohh..hello.-mondta Zayn amikor levegőhöz jutott.
A vörös hajú lány végre elengedte és felém fordult.
-Szia, Olívia!! Megérkeztem!!-ölelt meg a kissé pörgős barátnőm.

-Szia Anna....-köszöntem kicsit meglepve.- Ja tényleg..mondtad,hogy jössz..-motyogtam magamba.-De hogy találtál ide?
-Ja,hát felhívtalak,hogy itt vagyok Londonban, de itthon hagytad a telefonod és Liam vette fel és ő útba igazított.-hadarta Anna.
-Szerencse,hogy jól megy neked az angol.-mosolyogtam.
-Ohh!! Annyira örülök,hogy itt vagyok!!-ölelt meg.
-És mióta vagy itt?-érdeklődtem.
-Még csak pár perce.
-Hát akkor még alig beszélgettetek. Na de had menjek be az ajtóból.-nevettem.
-Sziasztok fiúk!-köszöntem.
-Szia!
-Hali!
-Szia,Olívia!
-Látom megismerkedtetek Annával.-mosolyogtam.
-Hát ja..-harapott a szájába Lou.-Csak tudod..nem maradhat itt,nem tud hol aludni.
-Ezt hogy érted? Csak nem fogom az utcára tenni a legjobb barátnőmet!-háborodtam fel.
-Olívia.-jött oda Liam.-Nyugodj meg.
-Hogy nyugodhatnék meg? Majd megoldjuk valahogy. Hiszen én is elférek..ohh...-és ekkor rájöttem a következő problémára.-Nekem sincs helyem...
-Dehogy is nem!-mondta Liam.-Harry szobájában.
-Tudjátok...Harry és én szakítottunk.-mondtam.
-Hogy miiii?!!!!-kiabált Anna.-Te jártál Harry Styles-al??!!
-Igen Anna...nyugi.
-Majd hozzá szokik a helyzethez.-suttogtam a többieknek.
-Várjunk...-szólalt meg Lou.-Szakítottatok?? De miért?? Mi történt??
Nem mondtam semmit csak Niall-re néztem.
Niall felhúzta az egyik szemöldökét,mikor Lou és Liam is rá nézett.
-Őm.-ráncolta a homlokát Lou.-Mi ez a nézés? Mi történt?-kérdezte,de most már nem tőlem,hanem Niall-től.
Niall nem tudta,mit mondhatna,ezért csak vakarászta a fejét.
-Olívia.-jött oda hozzám Liam.-Most már engem is érdekelne,hogy mi ez az egész.
 Ekkor Harry lépett be az ajtón. Síri csönd lett és nekem egyszerre minden problémám ki akart törni. Nem bírtam tovább. A dal,az érzelmeim Niall-el,a Harry-vel való szakításom, Mr.Brown az üldöztetéssel, Lou és Liam kérdezősködése és Anna aki nem képes kordában tartani magát. Ez egyszerűen túl sok. Teljesen felidegesítettem magam,a szívem olyan gyorsan vert mint még soha és a hideg rázott. Annyira gyorsan kapdostam a levegőt,mint ha fuldokolnék. A fejem egyszerre nehézzé vált és az előttem lévő arcok elhomályosodtak. És ekkor összeestem.

21.rész (rohanj!)

Mennyivel egyszerűbb lenne elölről kezdeni az egészet. Attól a naptól kezdve, hogy ide kerültem Londonba. Talán másképpen csinálnék mindent és akkor ez az egész nem történhetett volna meg. Most hogyan hozzam helyre a dolgokat? A videót? A dalt? Harry-vel a kapcsolatomat és Niall-lel a....nem is tudom. Éppen ez a legnehezebb. Nem szerethetek kettőt. És most mind a kettőt eltaszítottam magam mellől. Több fájdalmat okoztam a kelleténél. És most itt állok. Zárt ajtó mögött egy zsarolással szemben,és nincs menekvés. Nem jelenhet meg a videó,és kész. Itt egy újabb döntés ami megint fájdalmakat fog okozni. Itt és most.
Mr.Brown felhúzott szemöldökkel bámult mélyen a szemembe és várta a "szaftos" titkot.
-Én....én.-hajtottam le a fejem.
-Hajrá kislány! Mond el! Utána tiéd a videó.-lengetett meg egy kazettát a szemem előtt.
-Jól van...-sóhajtottam.-Nos...Harry Styles és én.....   egy párt alkottunk,épp az előbb lett vége a kapcsolatunknak.
-Hohóó!-tapsolt Mr.Brown.-Ez remek!
"Azért nem annyira.."-gondoltam.
-Tessék itt a jutalmad.-dobta oda a kazettát,mint egy csontot. Oda rohant az asztalához és sebesen elkezdett gépelni,és eközben végig széles vigyor ült az arcán.
-Ez a legjobb story...-motyogta.-Ezen annyit kaszálok,hogy hohóó!
-Tudja,így tönkre teszi néhány ember életét...-mondtam kissé halkan.
-És te tudod-e,hogy ez engem egy kicsit sem érdekel?-nevetett az arcomba.
Annyira elkeseredtem,hogy még sírni se voltam képes.
-És most már csak egy dologra van szükség.-emelte fel a magasba az ujját.-A nevedre!
-Az egyességben ez nem állt.-mondtam,és meg sem vártam a  választ,kirohantam.
-Úgy is megtalállak!-hangzott az ajtó mögül.
A főbejáratra szegeztem a tekintetem és elkezdtem rohanni felé. Mögöttem hangos léptek tűntek fel. A biztonsági őrök. Utánam küldte őket Mr.Brown.
Már az ajtónál vagyok,megragadtam a kilincset és kivágódtam az utcára. Nem is tudtam merre,csak elkezdtem a semmibe rohanni,mikor egyszer csak valaki megragadta a karom és arrébb rántott.
-Mi a baj Olívia?-nézett rám Zayn.-Mondtam,hogy megvárlak itt kint.
-Ohh, Zayn!-lihegtem.-Most nincs idő elmagyarázni! Azonnal el  kell tűnnünk innen!-húztam a kezénél fogva.
-Csak annyit mondj,hogy nagy a baj?-nézett rám.
-Zayn...nézz hátra.-mutattam a háta mögé.
Zayn hátra fordult. Három biztonsági őr tűnt fel mögöttünk,és mikor meg pillantottak minket,elkezdtek rohanni felénk,mint a vadászok akik éppen az erdő vadjait üldözik.
Zayn nem sokáig gondolkodott, megragadta a kezem és elkezdett futni velem együtt. Átrohantunk a parkolón aztán a parkon, végül egy sikátorban lévő kuka mögé bújtunk el. Eléggé koszos,büdös és nyirkos hely volt. A falon grefiti rajzok halma uralkodott. Kirázott a hideg,nem csak a helytől hanem a félelemtől.
-Zayn?-lihegtem.- Szerinted követe...
Zayn nem engedte,hogy végig mondjam,a tenyerével befogta a számat és óvatosan kilesett a kuka mögül. Hirtelen vissza rántotta a fejét, rám nézett és a mutató ujját a szája elé tette,azt jelezve,hogy maradjak csöndben. És ekkor óvatos léptek visszhangzottak a sikátorban. A hatalmas ember árnyéka rémisztően megnyúlt a földön. Pár percig csak álldogált ott,aztán megjelent még egy árnyék és ez a két alak elindult felénk,pedig már majdnem biztos voltam benne,hogy megússzuk.
Félelemmel telt arccal Zayn-re néztem,ekkor ő felkapott egy kis kavicsot és eldobta a másik irányba. A két alak felkapta a fejét és a zaj felé rohantak. Elhalkultak a léptek a távolban és újra csöndes lett a sikátor. Még pár percig ott ültünk. Zayn felállt és körbe nézett.
-Rendben.-mondta.-Mehetünk.-nyújtotta a kezét felém.
Belekapaszkodtam és én is felálltam.
Elindultunk.
Út közben elmeséltem Zayn-nek,hogy mi történt oda bent.
-.......és aztán azt mondta,hogy úgy is megtalál.-potyogtak a könnyeim.
-Ti szakítottatok Harry-vel?-nézett rám értetlenül.
-Tudod amikor beléd futottam...az előtt szakítottam vele és azt mondtam neki,hogy haza megyek Magyarországra.
-De miért Olívia? Ennek semmi értelme így! Mond már el,hogy miért?-mondta kissé hangosan.
-Mert Niall-t is szeretem!-bukott ki belőlem hirtelen.
-Akkor remélem boldogak lesztek együtt.-mondta valaki a hátam mögött.
Megpördültem és legszívesebben ott helyben fejbe lőttem volna magam, de nekem a szemébe kellett néznem.
Harry szemébe.